Társadalmi hatásmérés – Ön hol tart?

03/05/21

Eseményeink

Ön a projektje és szervezete társadalmi hatásának mérésére használ hatásmérő eszközt? A társadalmi hatásmérés fontos eszköze a hatásunk ellenőrzésének, a tevékenységünk létjogosultságának bemutatásának, és egyben egy tanulási folyamat, mely újabb és újabb innovációkat inspirálhat. Ebben a blog bejegyzésben két hatásmérő rendszerről és egy kapcsolódó workshopról lesz szó. 

Jó alkalmat ad a missziónk mentén meghatározott társadalmi változást célzó tevékenységeink hatásának átgondolására a Társadalmi Hatásmenedzsment Eszköztár, melyet a Cromo Alapítvány egy nemzetközi pilot partnerség keretében hozott létre. Az elképzelés alapja, hogy egy adott projekt társadalmi hatását a projektmenedzsment ciklusainak megfeleltetve dolgozzuk ki. Az eszköztár célja, hogy az egyes projekt lépésekhez köthetően keressünk egyszerű, kis- és közepes szervezetek által is könnyen használható online hatásmérő eszközöket. Az eredmény egy online kiadvány kapcsolódó eszköz ajánlással, mely magyar nyelven itt érhető el. 

Hatásmenedzsment 5 lépésben 

1. lépés: Az átfogó társadalmi probléma meghatározása: A hatást úgy tekintjük, mint a népesség jólétének közép- vagy hosszú távú változását, mely egy adott projekt, program vagy szakpolitika eredményeként jön létre. Ez lehet pozitív vagy negatív, szándékolt vagy szándékolatlan változás. 

2. lépés: Erőforrások és szükségletek feltérképezése: A megoldáson alapuló eszközöket támogatjuk: a probléma fákat megoldás fákká kell alakítani; a változáselmélet (theory of change) típusú felméréseket részesítjük előnyben, melyek ok-okozati összefüggésekre, kimenetekre és hatásokra fókuszálnak. 

3. lépés: Célok és stratégiák meghatározása: Projekt céljaink valóban illeszkednek a szervezeti misszióhoz és stratégiához? Cél, hogy az egymást követő eredmény szinteket elérhessük, és megkülönböztessük a projekt eredményláncának láncszemeit: output, kimenet és hatás. 

4. lépés: Elköteleződés és átalakulás: Az indikátorok (mutatók) mennyiségi vagy minőségi jellegűek is lehetnek. Használhatunk már rendelkezésre álló mutatókat, vagy újakat hozhatunk létre. Az indikátorok a hatásmérés alapvető eszközei. 

5. lépés: Fejlesztés és innováció: Az adatok megfelelő felhasználásának képessége a tevékenységünk fejlesztését hozza és innovációt generál. A jól átgondolt hatásokon és a szervezeti célokon alapuló adatok gyűjtése lehetőséget biztosít számunkra, hogy megismerjük, hogyan tudunk jobb munkát végezni, és hogy a területünknek milyen megközelítések felelnek meg jobban. 

Egy konkrét eszköz, melyet a MagNet Bank használ ügyfelei hatásmérésére az ESG (Environmental, Social, Governance). Az ESG szemlélet lényege a szervezet környezeti, társadalmi és jó kormányzási hatásainak együttes mérése. Az ESG hatásmérő eszköz az üzleti szektorban elterjedtebb, de hasznos és érdekes lehet a társadalmi projektek hatásmérésre is. 

Hogy mire való az ESG hatásmérés? 

  • Társadalmi, gazdasági és környezeti hatás kimutatására 
  • A szervezetek társadalmi szempontok szerinti értékelésére, minősítésére 
  • A szervezetek működésének és hatékonyságának mérésére, fejlesztésére 

Többek között erről beszélgettünk a SozialMarie 2020 magyarországi Nyertesekkel és Jelöltekkel, valamint Dudás Tamással, a MagNet Bank Társadalmi Hatás és Közösségi Kapcsolatok impact szakértőjével és Tornóczi Zsófia SozialMarie koordinátorral, egyben a Cromo Alapítvány szakértőjével a 2021. február 10-i online workshopon. 

A MagNet Bank impact szakértőjének felajánlásával a SozialMarie 2020 Nyertesek és Jelöltek most lehetőséget kapnak ESG hatásaik felmérésére. Köszönjük a MagNet Bank pro bono felajánlását! 

 

Text: Zsófia Tornóczi

Illustration: Diana Polekhina, Unsplash